top of page

Kutatás - Oktatás - Szolgáltatás

Károly Róbert Kft.

sportcentrum_logó.png
labor logo.png
Étterem.png
Liliom_Logó.jpg
Hotel Opál logó.png
KR Kávézó logo.png
KR_digit_nyomda_logó (1).png
Diakhotel_LOGO.png
Rólunk

Rólunk

A korábbi Károly Róbert Főiskola, jelenleg a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem kizárólagos tulajdonában álló Kft. elsődleges feladata, az egyetemi hallgatók gyakorlati képzőhelyeinek a biztosítása mellett a hallgatóknak és dolgozóknak, illetve a külsős vendégeknek, megrendelőknek nyújtott szolgáltatások- éttermi, vendéglátói, szállodai, büfé- magas minőségi színvonalú teljesítése.


Károly Róbert Kft. tevékenységének fontos összetevője működésének kezdetétől fogva egyfajta „Interface” (összekötő) szerep hatékony betöltése a kutatás-oktatás-szolgáltatás között, melynek maximálisan megfelel, és személyi tárgyi feltételrendszerét is ennek a szolgálatára fejlesztette ki.


A Kft. üzemeltetésében álló szolgáltató egységek magán- és céges események, rendezvények kiváló helyszínei. Szolgáltatásaink egymást kiegészítve, erősítve állnak az ügyfelek rendelkezésére rendezvényhelyszín, catering és szállás tekintetében is. Nyomdai szolgáltatásunk is segíti a rendezvények legapróbb részleteinek megvalósítását is. Rendezvényszervező kollégáink előtt nincs lehetetlen! Elegáns gálavacsora, alapítványi bál, vagy esküvő, esetleg céges sportnap? Nálunk minden rendezvény összehangolt csapatmunka, mely során a vevői igények, elképzelések megvalósításáért dolgozunk messzemenőkig!

Szolgáltatásunk
Károly Róbert Kft.
Diákhotel
Pénzügyi és számvitel
Étterem és kávézó
Sportcentrum
Hotel Opál***Superior
Rendezvényszervezés

Kapcsolattartás

Károly Róbert Kft.
Ügyvezető: Dr. Holló Ervin
Cím: 3200 Gyöngyös, Mátrai út 36.
Tel: +06 37 518 144
E-mail: ehollo@kft.karolyrobert.hu

Pénzügyi-, Számviteli tanácsadás
Illés Csilla
Cím: 3200 Gyöngyös, Mátrai út 36.
Tel: +36 37 518 122
E-mail: illescs@kft.karolyrobert.hu

Hotel Opál ***Superior Gyöngyös, Hotel Opál á la carte étterem

Holma Rita
Cím: 3200 Gyöngyös, Könyves Kálmán tér 12.
Tel: +36 37 505 400
E-mail: info@hotelopal.hu

Károly Róbert Diákhotel

Major Ferencné
Cím: 3200 Gyöngyös, Bene út 69.
Tel: +36 37 518 100
E-mail: info@krhotel.hu

Károly Róbert Étterem és Büfé

Fülöp Renáta
Cím: 3200 Gyöngyös, Mátrai út 36.
Tel: +36 20 422 80 55
E-mail: etterem@kft.karolyrobert.hu

Liliom Rendezvényszervező Iroda

Fülöp Renáta
Cím: 3200 Gyöngyös, Mátrai út 36.
Tel: +36 20 422 8055
E-mail: info@liliomrendezveny.hu

Nyomda

Bánka László
Cím: 3200 Gyöngyös, Mátrai út 36.
Tel: +36 37 518 196; +36 20 936 5622
E-mail: krdigit@gmail.com

Károly Róbert Sportcentrum

Horváth Szilárd
Cím: 3200 Gyöngyös, Bene út 69.
Tel: +36 20 286 9656; +36 20 484 7679
E-mail: info@kr-sport.hu

Akkreditált Labor

Tompai Eleonóra
Cím: 3213 Atkár, Tass-puszta, „L” épület, hrsz.0165/15
Tel: +36 20 404 9797; +36 37 518 153
E-mail: labor@kft.karolyrobert.hu

Kapcsolat
bottom of page